Dorinának hosszú, hullámos, szőke haja volt, összefonva hordta. Testét bőrből készült harci felszerelés fedte.
Övében tőröket, egy ezüstös fényű, bordó vérrel színezett kardot és egy bőrzacskót viselt.
Ahogy futott, a holdfény meg-, megcsillant haján és izmain. Már órák óta futott az erdőben. Nem érezte magát fáradtnak, de bőre izzadt és szíve hevesen vert, a torkában dobogott.
Üldözőinek felével már kíméletlenül végzett napokkal ezelőtt, de a többiek lemaradva ugyan, de még mindig a nyomában voltak. Dorina sáros talpa megcsúszott egy kidőlt fatörzsön, hirtelen elveszítette egyensúlyát és elesett.
- Minden rendben van? Jól érzi magát, hölgyem?
- Igen. Egy pillanatra mintha megszédültem volna, de már elmúlt, folytathatjuk utunkat.
Ezzel Dorina előkelő fejtartással továbbvonult a termen. Az aranyba és selyembe öltöztetett falak között otthonosan mozgott sárga fényű cipőiben.
Tanácsadói gyűrűjéből kibontakozva, a hatalmas üvegajtót kitárva a kertbe lépkedett. Megcsodálta a fák és bokrok lombjának táncát a hűs szellőben. A virágok illatában fürdött, bordó ruhájának széle lehajtotta a fűszálakat.
Szíve hevesebben vert. Egész testét melegség járta át.
Meg-, megállt és gyönyörködött a táj és a rózsákon nyugvó harmatcseppek szépségében. Elmosolyodott és halkan felnevetett.
Utolsó kommentek