Egyszer volt, hol nem volt a tündérhegyen túl, a sárkányvölgy közelében, az égszínkék égbolton lakó dupla szivárvány tövében terült el Répafalva.
Három kerek erdő szomszédságában laktak Répafalva lakói. A piros szemű, fehér bolyhos bundájú polgárok összegyűltek a répaföldek közepén, körbeálltak és tanácskozni kezdtek.
- Valamit tennünk kell!
- EZ BORZASZTÓ!
- Ki fogja megmenteni az értékes kincseinket, a répáinkat?
- Mit fogunk enni nap mint nap?
Kiáltoztak kétségbeesetten. Apró fehér mancsaikat tördelték aggodalmasan.
- Majd én megoldom! – szólt a legkisebb nagy fülű répafalvai.
Bátran derekára csatolta a pisztolytáskáját és mellkasára tűzte az aranyfényben fürdő csillagot.
Kihúzta magát, és délcegen ugrándozva nekiiramodott. Nagyon nagyok voltak a répaföldek, ezért sokáig tartott, amíg eljutott a széléig. A nap többször felkelt és lement, de végül odaért. Találkozott egy nagy fekete cicával, aki elegáns kalapot viselt és hozzá illő mellényt.
- Te ki vagy?
- Én bátor Károly vagyok.
- Mi járatban errefelé, Károly?
- Répafalva kincseinek megmentése ügyében jöttem. Nem tudom, merre kell tovább menni. Tudsz nekem segíteni?
- Igen. Menjünk el a kerek erdő széléig, ott majd választ találunk, hogy hogyan menthetjük meg a sárgarépákat.
Ahogy mentek mendegéltek a poros utakon, réteken át együtt, egyszer csak a semmiből hirtelen egy nagy Üveghegy kerekedett előttük. A napfényben csillogott villogott a szemükbe, szinte elvakította őket.
Megtorpantak.
- Mit tegyünk? – kérdezte tanácstalanul Cecília a cica és könnybe lábadt a szeme.
- Nem tudunk továbbmenni. Vissza kell fordulnunk. – aggodalmaskodott.
- Majd én megoldom! – kiáltotta Károly és bátran előkapta pisztolyát. Két ügyesen célzott lövéssel icipici darabokra törte az Üveghegyet, ami addig az útjukat állta.
Így továbbindulhattak.
De alig gyalogoltak egy fél napot, amikor egy ÓRIÁSba botlottak, illetve dehogyis, hanem inkább egy ÓRIÁS botlott majdnem beléjük.
- Mit kerestek ti itt? Hogy mertek a területemre lépni? Mit lábatlankodtok itt? – mennydörögte vörös arccal az ÓRIÁS feléjük.
- KETTÉTÖRLEK TITEKET NYOMBAN!
- Bocsánat ÓRIÁS úr. Nem akartunk zavarni, de segítenünk kell Répafalva lakóin. Meg kell mentenünk a sárgarépáikat, értsd meg. – hátrált óvatosan bátor Károly és Cecília a cica.
- Amiért ilyen udvariasan beszéltetek velem és nem futottatok el azon nyomban, ahogy meglátattok, ezért segítek nektek. DE csak akkor, ha énekeltek egy olyan szép dalt nekem, amilyet még sohasem hallottam.
Cecília és Károly összesúgtak, megbeszélték, hogy mit tegyenek és belekezdtek.
A közeli varázs erdő lakói (mókusok, tündérek, madárkák, manók, és őzikék) mind előbújtak rejtekükből és köréjük gyűltek, olyan szépen daloltak.
A végén az ÓRIÁS nagy kezeit összecsapta, amibe az összes környező fa beleremegett. Elmosolyodott és megdicsérte őket.
Így hárman indultak tovább: bátor Károly, Cecília a cica, és az ÓRIÁS, akit Barnabásnak hívtak.
Útközben összebarátkoztak, beszélgettek, nevetgéltek, majdnem el is felejtették, hogy miért indultak útnak.
Egyszer csak egy csodálatos látvány tárult a szemük elé, egy aranyfényben fürdő tisztás közepén óriási halom gyönyörű sárgarépa magasodott az ég felé előttük.
- ÉLJEN! ÉLJEN! – kiáltották mindhárman egyszerre, boldogan.
- Répafalva lakói örülni fognak ennek a sok finom ennivalónak!
És így is lett.
Utolsó kommentek