Párpercesek

Jég volt, nagyon sok jég.

Az égen a nap észrevétlen végigcikázott. Nappal volt, majd hirtelen már éjszaka.

Szonja sajgó fejjel körbenézett. Bőre izzadt és izmai szüntelen remegtek.

- Hol lehetek? - kérdezte.

- Mi történhetett?

- Senki sem felel? - kérdezte egyre kétségbeesettebben.

Ismét félénken körbetekintett, majd hirtelen megdermedt. 

Az űrhajó az Antarktisz felett irányt váltott és csendesen ellebegett.

Dorinának hosszú, hullámos, szőke haja volt, összefonva hordta. Testét bőrből készült harci  felszerelés fedte.

Övében tőröket, egy ezüstös fényű, bordó vérrel színezett kardot és egy bőrzacskót viselt.

Ahogy futott, a holdfény meg-, megcsillant haján és izmain. Már órák óta futott az erdőben. Nem érezte magát fáradtnak, de bőre izzadt és szíve hevesen vert, a torkában dobogott.

Üldözőinek felével már kíméletlenül végzett napokkal ezelőtt, de a többiek lemaradva ugyan, de még mindig a nyomában voltak. Dorina sáros talpa megcsúszott egy kidőlt fatörzsön, hirtelen elveszítette egyensúlyát és elesett.

- Minden rendben van? Jól érzi magát, hölgyem?

- Igen. Egy pillanatra mintha megszédültem volna, de már elmúlt, folytathatjuk utunkat.

Ezzel Dorina előkelő fejtartással továbbvonult a termen. Az aranyba és selyembe öltöztetett falak között otthonosan mozgott sárga fényű cipőiben.

Tanácsadói gyűrűjéből kibontakozva, a hatalmas üvegajtót kitárva a kertbe lépkedett. Megcsodálta a fák és bokrok lombjának táncát a hűs szellőben. A virágok illatában fürdött, bordó ruhájának széle lehajtotta a fűszálakat.

Szíve hevesebben vert. Egész testét melegség járta át.

Meg-, megállt és gyönyörködött a táj és a rózsákon nyugvó harmatcseppek szépségében. Elmosolyodott és halkan felnevetett.  

Egy napsütötte, verőfényes reggelen madár dalolt egy terebélyes faágon. Az örömóda dallamára emlékeztetett a madárének.

Ablakot nyitottam. A friss levegő beáramlott és körülölelt. Balzsamos volt körülöttem minden, szinte megrészegített a tökély. 

A rádióban a kedvenc dalom szólt, a pirítósom nem égett oda, a vaj kenhető volt, a frizurám kezelhető.

Elindultam. Mikor a megállóba értem pont akkor állt be a busz és előttem nyílt az ajtó. Szabad az út.

Az egyik utastársam udvariasan hellyel kínált és leültem.

Az ülés kárpitja patyolattiszta volt, hófehér és megdöbbentően kényelmes, mintha felhőre huppantam volna. Körülöttem csupa vidám, mosolygós arc és lelket melengető tekintet.

Olyan érzés kerített hatalmába a 35-ös buszon kora reggel, mintha hirtelen angyalcsapat keringet volna az utastérben diszkréten és békét szórt volna közénk. 

Mindenki boldog volt és elégedett.

A közelben hirtelen egy szívárvány született és egy bordó egyszarvú vidáman felnyerített.